Közigazgatás és kormányzat

Barré megoldások a közigazgatási intézményekben

Hagyományosan az egyik legnagyobb igény a digitális ügyviteli informatikai megoldásokra a közigazgatási folyamatokban jelentkezik, hiszen a gyors, megbízható és pontos folyamatok mind az intézményeken belül, mind az állampolgárok és az intézmények között szinte kizárólag a virtuális térben, adat- és dokumentumkezelés alapon mehetnek végbe. A szektor erősen szabályozott működését számos szervezet figyeli és ellenőrzi, így a jogszabályi megfelelőség biztosítása, a dokumentáltság és auditálhatóság alapkövetelmény. A hazai közszolgálati informatikában speciális technikai elvárás és adottság a forráskódok birtoklásának igénye, illetve törekvés a nyílt forráskód alapon – szoftverfejlesztő magánvállaltok felé csökkentett kitettségű –, egyedi fejlesztésekkel előállított megoldásokra. A magas felhasználószámú közigazgatási informatikai megoldások körültekintő tervezést, jól megválasztott skálázható informatikai technológiákat és átgondolt bevezetési projekteket igényelnek a szállítóktól.

A Barré Technologies Zrt. tartalomkezelő, üzleti folyamatvezérlő és adatelemzési megoldásai úgy az állami nagyvállalatoknál, mint a közintézményi és közigazgatási területeken bizonyították már használhatóságukat. Közbeszerzési portál megoldásaink teljeskörűen képesek lefedni a szállító minősítési, pályáztatási és szerződéskötési folyamataitól kezdve az intézményi vevők termékkiválasztási, versenyeztetési és szerződési folyamatait is. A beszerzési megoldás teljes egészében nyílt forráskódú portál, adatbázis, dokumentumkezelő, folyamatkezelő, adattárház- betöltő és űrlapkezelő megoldásokra épül, dokumentum titkosítási megoldással kiegészítve.

Szakértői csapatunkkal a közintézmények számára adatintegrációs, adatminőségi, valamint adatéletút-menedzsment megoldásokra koncentrálunk. Több különböző intézmény számára készült ún. nagy adattárház megoldásban vállaltunk tervezési és fejlesztői szerepet a DataVault adattárház módszertan felhasználásával, és több esetben a kivitelezést saját fejlesztésű céleszközökkel (pl. ETL generáló szoftver) gyorsítottuk. A közigazgatási és kormányzat szektorban működő ügyfeleink körében többrétegű adattárházak építésben, ETL alapú adatintegrációs fejlesztési munkákban, jelentések tömeges előállításában szereztünk projekttapasztalatat.


Kapcsolódó megoldások

Beszerzési rendszer

Közintézményi és nagyvállalati pályáztatás OpenSource eszközökkel

Bővebben

Tesztadat menedzsment

Álnevesített tesztadatok? GDPR vagy MNB megfelelés? Nem gond!

Bővebben

Adatpiac

Érvényességkezelt jelentések? Szabadon választható BI kiaknázó eszköz? Mindez Open Source eszközökkel?

Bővebben


Kapcsolódó technológiák

InfoSphere termékcsalád

Adatelőkészítés IBM módra

Bővebben

IBM DB2 és DB2 DataWarehouse Edition

RDBMS azok számára, akik a csúcsteljesítményt és a kompromisszummentes megbízhatóságot keresik

Bővebben

Power BI riportok IBM adattárházakhoz

Nem MS alapú adattárház kiaknázás MS PowerBI eszközzel? Megoldható!

Bővebben

Alfresco

Vállalati tartalomkezelés nyílt forráskódú eszközökkel

Bővebben

Szeretnél többet tudni?

Írj nekünk üzenetet!